A zuglói mérések tanulságai

Lead kép

Az OMSz értékelése a zuglói mérésekről

Bosnyák tér;  2019.01.08-24:

Összegzés és következtetés: A mérés során a nitrogén-oxidok, szén-monoxid, kén-dioxid és ózon valamint a benzol koncentrációi jelentősen kisebbek voltak, mint az egészségügyi határértékek. Az automata mérési eredmények azt mutatják, hogy a PM2,5 komponens napi átlagkoncentrációja 21,4 µg/m3, míg a PM10 koncentrációja 26,4 µg/m3 volt a mérési időszakban. Mivel PM2,5-re nincs 24 órás határérték (csak éves), így a komponens eredményét mindössze tájékoztató jelleggel közöljük. A vizsgált időszakban az egészségügyi határértéket meghaladó PM10 koncentrációt nem mértünk.

A levett minták feltárása és analitikai vizsgálata után a megállapítottuk, hogy a minták tömegének 20-25 %-a szén, 17-21 %-a szerves szén, amelynek elsődleges forrása a lakossági szilárd tüzelés, elsősorban fatüzelés. A TC (Total Carbon), vagyis a teljes széntartalom kb. 83-90 %-át a szerves szén adja, vagyis a korom csak 10-17 %-ban járul hozzá az összes széntartalom tömegéhez. Az eredmények alapján az is megállapítható, hogy az aeroszol tömegének ötödét-negyedét adja a szerves széntartalom. Szerves anyagra (OM) 1,6 konverziós tényezővel átszámítva a teljes aeroszol tömegének ez mintegy 28-34%. 

A PAH mérések eredményeiből határérték feletti koncentrációt állapítottunk meg a 3,4-Benz(a)pirén komponensre, amelynek napi határértéke 1 ng/m3, míg a minták elemzése során 1,8-2,7 ng/m3- közötti értékeket mértünk.

Az alkáli – és nehézfémek vonatkozásában nincsen napi, csak éves határérték, de számos elem tekintetében a kimutatási határhoz közeli értékeket mértünk. A toxikus fémek közül az ólom aránya a legnagyobb, míg az alkáli fémeknél a kálium.

Mogyoródi út; 2019.01.26-02.08:

Összegzés és következtetés: A mérés során a nitrogén-oxidok, szén-monoxid, kén-dioxid és ózon koncentráció és a Benzol meg sem közelítette az egészségügyi határértéket. Az automata mérési eredmények azt mutatják, hogy a PM2,5 komponens napi átlagkoncentrációja 21,9 µg/m3, míg a PM10 koncentrációja 28,7 µg/m3 volt a mérési időszakban (hasonlóan a Bosnyák téri méréshez). Mivel PM2,5-re nincs 24 órás határérték (csak éves), így a komponens eredményét mindössze tájékoztató jelleggel közöljük. A vizsgált időszakban és helyszínen az egészségügyi határértéket alig meghaladó PM10 koncentrációt csupán egy esetben, 2019.02.08.-án mértünk.

A levett minták feltárása és analitikai vizsgálata után a megállapítottuk, hogy a minták tömegének 18-25 %-a szén, 15-22 %-a szerves szén, amelynek elsődleges forrása a lakossági szilárd tüzelés, elsősorban fatüzelés. A TC (Total Carbon), vagyis a teljes széntartalom kb. 78-83 %-át a szerves szén adja, vagyis a korom csak 17-22 %-ban járul hozzá az összes széntartalom tömegéhez. Az eredmények alapján az is megállapítható, hogy az aeroszol tömegének kb. ötödét adja a szerves széntartalom. Szerves anyagra (OM) 1,6 konverziós tényezővel átszámítva a teljes aeroszol tömegének ez mintegy 24-32%. 

A PAH mérések eredményeiből határérték feletti koncentrációt állapítottunk meg a 3,4-Benz(a)pirén komponensre, amelynek napi határértéke 1 ng/m3, míg a minták elemzése során 1,5-4,3 ng/m3- közötti értékeket mértünk.

Az alkáli – és nehézfémek vonatkozásában nincsen napi, csak éves határérték, de számos elem tekintetében a kimutatási határhoz közeli értékeket mértünk.  A toxikus fémek közül az ólom aránya a legnagyobb, míg az alkáli fémeknél a kálium.

A napi koncentráció-értékekben tapasztalható nagyfokú eltérések a meteorológiai változóknak, valamint annak tulajdoníthatóak.

A nehézfémek és PAH-ok tömegüket tekintve ugyan elhanyagolhatók, de egészségügyi hatásuk (kockázatuk) miatt mégis fontos és mérendő komponensek, illetve jó markerei az egyes forrásoknak. Erről bővebben itt.