Egyetlen kupac avarral egy egész település levegőjét elszennyezhetjük

Lead kép

Az országos tiltó rendelet ugyanis hagy egy kiskaput: az önkormányzatoknak megengedi, hogy helyi rendelettel – például valamelyik hétvégi vagy esti időszak kijelölésével – feloldják az általános tilalmat. Ezzel a települések többsége él is. Emellett sok az illegális égetés, vagyis amikor az általános tiltás ellenére, vagy a kijelölt időszakon kívül gyújtják meg a kerti hulladékot.

Figyelem! Budapest egész területén, egész évben tilos az avarégetés!

 

Légszennyezés felső fokon

A kerti avarégetés azért különösen szennyező, mert a rossz légellátás mellé alacsony égéshőmérséklet, magas nedvességtartalom társul, így sosem tökéletes az égés. Ilyen körülmények között a növényi részekben lévő szén ugyan oxidálódik, de csak részben, és szén-dioxid mellett az emberi egészséget, a környezetet, az éghajlatot károsító anyagok kerülnek a levegőbe – például szén-monoxid, szálló por (PM10), és más veszélyes, rákkeltő anyagok. Egy 100 kg-os avarkupac elégetése során annyi szálló por jut a levegőbe, ami akár 90 millió köbméter levegőt szennyez el egészségügyi határérték felett – ez egy közepes magyar település teljes légköre.
További problémát okoz, hogy gyakran keveredik műanyag és műgyantával kezelt fa a kerti hulladékok közé, illetve növényvédőszer-maradványok is megtalálhatók a növényi részeken, így még több veszélyes, rákkeltő égéstermék keletkezik.

Ráadásul az égetés során egyúttal értékes tápanyagok vesznek el, hiszen a zöldhulladékból humuszt lehetne előállítani, míg az égetéskor keletkező hamu csak korlátozottan alkalmas talajerő-utánpótlásra.

Komposztálni jó

A komposztálás kb. 1 éves folyamata során az elhalt növényi részeket mikroorganizmusok bontják le és alakítják át humusszá, amely használatával javul a növények tápanyag ellátottsága és az éghajlatváltozással szembeni ellenálló képessége, nő a talaj vízbefogadó és víztározó képessége, feleslegessé válik a tápanyagok mesterséges pótlása, a műtrágyázás.

A komposztálásba bárkinek érdemes belekezdenie, elegendő néhány egyszerű szabályt követni: a komposztálandó anyag megfelelő aprítása, a komposzt rendszeres keverése, nedvesen tartása és a tűző nap elleni védelme.
Ha nincs lehetőség helyben komposztálásra, akkor a zöldhulladékokat szelektíven kell gyűjteni és elszállíttatni. Budapesten a zöldhulladékot az FKF kizárólag a saját logójával ellátott, biológiailag lebomló hulladékgyűjtő zsákokban szállítja el, a zsákokat rengeteg helyen be tudjuk szerezni.

 

A cikk szerzője a Levegő Munkacsoport